Nick Cave a közönségből nézte a The Cure koncertjét Göteborgban

Nick Cave aznap este már letudhatta volna a munkát. A Bad Seeds két órán keresztül játszott a göteborgi Way Out West Azalea színpadán, de amikor eljött a fesztivál főfellépésének ideje, Cave és zenekara nem távozott: a stábbal együtt beálltak a közönségbe, és onnan nézték végig a The Cure koncertjét.

Van valami felszabadító abban, amikor egy rocksztár néhány órára ismét egyszerű rajongó lesz.

Warren Ellis legalábbis egyáltalán nem próbálta leplezni a lelkesedését. A Bad Seeds multiinstrumentalistája később képeket és videókat osztott meg az estéről, köztük egy felvételt a zenekarról és a stábról, amint együtt figyelik Robert Smithéket.

„Tegnap este a The Cure-t néztük. Micsoda zenekar. Micsoda dalok. Smithy, te vagy a legjobb” – írta Ellis.

Aztán hozzátett egy évszámot, amely az egész jelenetet más megvilágításba helyezi.

Ellis akkor látta először a The Cure-t. Több mint négy évtizeddel később pedig ugyanazzal a lelkesedéssel állt ott Göteborgban.

„Újra meg újra meg újra meg újra meg újra meg fogom nézni őket.”

Egy fesztivál, ahol a főfellépőnek is van főfellépője

A pénteki program különös rockzenei stafétává állt össze.

Nick Cave & The Bad Seeds az Azalea színpadon játszott kétórás koncertet, majd az este a Flamingón folytatódott a The Cure-ral. Robert Smith zenekara pályafutásának különböző korszakait járta végig, így azoknak, akik egymás után nézték meg a két produkciót, egyetlen este alatt több évtizednyi brit alternatív rocktörténet sűrűsödött össze.

Cave számára ráadásul a Cure iránti rajongás egyáltalán nem friss történet.

Néhány hónappal korábban saját oldalán, a The Red Hand Files-ban is Robert Smith zenekaránál kötött ki, miközben látszólag egészen másról írt: arról, milyen érzés megöregedni rocksztárként.

Egy rajongó azt kérdezte tőle, mi a legrosszabb az „igazán öreg rocksztár” létben.

Cave válasza tökéletesen cave-es történetté kanyarodott.

Nick Cave, két Cure-póló és egy használhatatlan telefon

Odensében találkozott egy idősebb párral, akik egyforma The Cure-pólót viseltek. Felismerték Cave-et, szerettek volna közös fotót, csak éppen a telefon használatával gyűlt meg a bajuk.

Cave türelmesen végignézte a műveletet, aztán a kész képet látva jött a felismerés.

Azt írta, lényegében az egyetlen különbség közte és a mellette vigyorgó idős rajongók között az, hogy ő még feketére festi a haját.

A történetben ott volt Cave egész késői pályájának egyik visszatérő témája: az idő múlása már nem valami távoli fenyegetés, hanem hétköznapi tapasztalat. Ott van az arcokon, a testben, a veszteségekben, a közönségben – és azokban a zenékben is, amelyeket negyven éve hallgatunk.

Miután elköszönt a Cure-pólós pártól, Cave visszasétált a szállodájába.

„Felteszem a The Cure-t” – írta.

Néhány hónappal később Göteborgban már nem kellett lemezt választania hozzá.

Robert Smith ott állt előtte a színpadon.

A The Cure története közben váratlanul újra kinyílt

Az egésznek azért is van különös súlya, mert a The Cure néhány éve még olyan zenekarnak tűnhetett, amelynek új albumára talán örökké várni fogunk.

Aztán 2024-ben megérkezett a Songs Of A Lost World, tizenhat évvel az előző stúdiólemez után.

Nem egy kötelező késői karrierlemez lett belőle. A The Cure legsötétebb, leginkább elmúlással foglalkozó oldalához nyúlt vissza, miközben Robert Smith hangja és dalszerzői világa meglepően érintetlenül maradt. Az album végül a zenekar első Grammy-díjait is meghozta.

És úgy tűnik, Smith nem akar újabb tizenhat évet várni.

Az énekes szerint a következő lemez már elkészült, emellett egy másik, jóval „poppibb” anyagon is dolgoznak. Vagyis a Cure jelenlegi fesztiválköre már nem egyszerűen egy legendás zenekar újabb győzelmi menete. Egy ismét aktív alkotói korszak része.

A következő állomások augusztus 21-én a manchesteri Wythenshawe Parkban, majd augusztus 23-án az Edinburgh Summer Sessions keretében jönnek.

Nick Cave & The Bad Seeds szintén hatalmas közönségek előtt tölti a nyarat: a zenekar nemrég közel ötvenezer embernek játszott a brightoni Preston Parkban.

Göteborgban azonban néhány órára eltűnt a különbség fellépő és néző között.

Néha ennyi elég ahhoz, hogy kiderüljön: a rocksztároknak is vannak rocksztárjaik.