David Byrne új koncertfilmje 70 mm-en készül

David Byrne koncertje ezúttal nem egyszerűen felvételre került: Brady Corbet valódi mozieseményt forgatott belőle. A The Brutalist rendezője a baltimore-i Hippodrome több előadását 70 milliméteres filmre rögzítette, hogy a Who Is the Sky? turné teljes színpadi világát átmentse a mozivászonra.

Nem apró léptékű produkcióról van szó. A 2025 szeptemberében elindult turné négy kontinensen, több mint 150 koncerten viszi színpadra Byrne új műsorát, amelyben 13 zenész mozog együtt. A dalok, a koreográfia, a történetmesélés és a vizuális művészet nem különálló rétegek: egyetlen, folyamatosan változó előadássá állnak össze.

Ehhez kellett a 70 mm. Byrne saját bevallása szerint eleinte maga sem értette, miért ragaszkodik Corbet ehhez a formátumhoz. Aztán megérkeztek az első képkockák.

„Amikor Brady elmondta, hogy 70 milliméteres – 70 milliméteres! – filmre akarja felvenni a műsort, nem sejtettem, mekkora különbséget jelent majd. Aztán láttam néhány képet, amit küldött. Igaza volt: tényleg visszaadja az előadás szélesvásznú látványát. Ilyet még nem láttam” – mondta Byrne.

A lelkesedése érthető. A turné nem egyetlen frontember köré rendezett hagyományos rockkoncert, hanem állandó mozgásban lévő színpadi kompozíció. A zenészek nincsenek erősítőkhöz és kábelekhez kötve, a tér folyamatosan átrendeződik körülöttük. Hol egyetlen közösségként lélegeznek, hol kisebb csoportokra bomlanak, miközben Byrne jellegzetes, kissé kívülálló tekintettel figyeli a világot.

Corbet 8-perf és 15-perf 70 mm-es technikával dolgozott. Ez a döntés nem puszta filmes erődemonstráció: a nagy formátum éppen azt a léptéket képes megmutatni, amelyen Byrne előadása működik. Nemcsak az arcokat vagy a színpad közepén álló énekest látjuk majd, hanem az egész teret, a zenészek egymáshoz viszonyított mozgását és a közönséggel kialakuló kapcsolatot.

„Hálás vagyok David Byrne-nek és a teljes csapatának, amiért ránk bízták a hazai pályás koncert rögzítését” – fogalmazott Corbet. A rendező szerint a műsor a közösség befogadó ünnepe, és különösen szorosan kötődik Baltimore-hoz, amelyet Amerika egyik leginkább alulértékelt történelmi városának nevezett.

A helyszínválasztás így több lett egyszerű turnéállomásnál. A Hippodrome estéi nem egy arctalan arénában készültek, hanem egy olyan városban, amelynek karaktere beleíródott az előadásba. Corbet kamerája nemcsak dokumentálni próbálta ezt, hanem filmszerű teret adott neki.

A rendező számára is logikus következő lépésnek tűnik a vállalkozás. A monumentális The Brutalist után ismét a méret, az építészet és az emberi jelenlét kapcsolatával dolgozik, csak most beton és márvány helyett testekből, fényekből és zenéből építkezik. A filmjeiért Golden Globe- és BAFTA-díjjal elismert Corbet korábban a Robert Pattinson főszereplésével készült The Childhood of a Leader, valamint a Natalie Portman vezette Vox Lux rendezője volt.

Byrne számára közben egyáltalán nem idegen, hogy egy koncert a moziban kapjon második életet. Jonathan Demme-mel készítette el a Talking Heads 1984-es Stop Making Sense című filmjét, amely évtizedekkel később is a koncertfilmek egyik alapdarabja. Spike Lee rendezésében pedig 2020-ban került vászonra a David Byrne’s American Utopia.

A párhuzam szinte elkerülhetetlen, de az új produkciónak nem az a feladata, hogy újrajátssza a Stop Making Sensevarázsát. Byrne azóta más életkorban, más politikai közegben és másfajta színpadi nyelven beszél ugyanarról: hogyan lehet embereket egy térbe terelni úgy, hogy néhány órára valóban közösséggé váljanak.

A Who Is the Sky? turné játékossága mögött ezért folyamatosan ott húzódik a jelen feszültsége. A madridi Mad Cool fesztiválon a Talking Heads Life During Wartime című dala alatt brutális bevándorlási razziák képei jelentek meg. Byrne nem mondott hosszú politikai beszédet. Egymás mellé helyezte a zenét és a valóságot, majd hagyta, hogy az ütközés dolgozzon a nézőben.

A koncertfilm jelenleg utómunkában van, premierdátumot és forgalmazót egyelőre nem jelentettek be. Annyi azonban már most látszik, hogy Byrne és Corbet nem egyszerű turnédokumentumot készít. Egy olyan előadást akarnak megőrizni, amely a káoszt nem eltakarja, hanem ritmusba rendezi – méghozzá olyan méretben, amelyhez tényleg mozivászon kell.